Egy tervezői vallomás

2023.03.08

Az elmúlt időszakom az útkeresésről szólt. Nem tudtam, hogy melyik lábamon szeretnék állni. És már nem csak 2 lábam volt, hanem az idők során növesztettem magamnak 4-5-öt, hogy biztos talajon tudjam magam. 2018 év végén vásároltam meg a jelenlegi lakberendezési üzletem, majd 2019-ben a Covid járvány miatt végigsírtam az évet. De fennmaradtunk, nem zártunk be, csak lassabban tudtam elkezdeni megvalósítani az álmaimat. Hogy mi is volt az álmom? Talán nem is konkrétan megfogalmazható vágy volt, hanem erkölcsi: sikeres szerettem volna lenni abban, amit csinálok. De mindent is szerettem volna: tervezni, a lakberendezési üzletemet fejleszteni, közben üzletasszony is lenni nagy projektekkel a hátam mögött. Ebbe aztán majdnem belerokkantam. Napról napra éltem abban az értelemben, hogy az aznapi elvégzendő legfontosabb feladatokra koncentráltam, egész nap bűntudatom volt, hogy nem tudtam minden pillérre fókuszálni egyformán (ez a maximalizmusomnak köszönhető), halmoztam a naptáramban a feladatokat (a jegyzetekben még mindig vár úgy 20-30 meg nem oldott feladat), és 2022 év végére szinte teljesen kiégtem. Aki ismer engem, tudja mekkora munkabírásom van, hogy semmitől sem riadok vissza, ha munkáról van szó. De már semmi sem érdekelt igazán, és éreztem, hogy restartolnom kell. Hogyan is tettem mindezt? Elővettem egy tiszta lapot és leírtam a 2023-as céljaimat. Minden területet megvizsgáltam, körbejártam, amivel foglalkozok és végül kiválasztottam egy fő fókuszpontot, de ettől függetlenül a részterületekről sem feledkeztem meg.

Íme az én idei fogadalmam:

-A nagy textiles munkákra fókuszálok: jelenleg 2 nagy szállodán dolgozunk, ebből egy külföldi helyszínnel. Lángmentes Delius német textíliáinkkal szeretném megismertetni a magyar piacot, melyet számos közületi projektnél használunk mi is. 

-A szerelmemmel, a lakberendezéssel sem szakítok, sőt: gyerekeknek tartok lakberendezési tanfolyamot. Nagyobbik lányom is érdeklődik a szakma iránt és ez adta az ötletet, hogy miért is ne mutathatnám meg neki, hogy mi is a tervezés. Mellette ingatlanbefektetőknek segítek rossz állapotú ingatlanjaikat felturbózni. Kicsit home-stagging, csak attól nagyobb volumenű felújítások

-Gyönyörű kiegészítőkkel tettem tele az üzletemet, de csak olyanokkal, amik engem képviselnek, ami igazán én vagyok: az elegáns ezüst kiegészítőktől a fekete-fehér vad dekortárgyakon át a naturalista modern darabokig mindent megtalálsz nálam

-A lakástextilek és tapéták mind egytől egyig úgy vannak válogatva, hogy bárki igényeit kielégítsék: közel 4000 mintasál és 3 tucat tapétakönyv várja vásárlóinkat szőnyegekkel, falpanelekkel, lámpakatalógusokkal kiegészülve 

Tehát az idei évem sem lesz tétlen! Priorizálás, a fókusz mindig aktuális, sosem mindenre kiterjedően állandó és megfelelő szabadidő, amiben kikapcsolódok és inspirálódok: leginkább imádott gyermekeimmel töltöm és új szenvedélyemmel, a lovaglással. Jó is ez az éve eleji tervcél meghatározás. És szigorúan mindent le kell írni, azt is, amire képesek lennénk, csak nem hisszük el, hogy meg tudjuk csinálni. Mert a végén látja az ember, hogy mennyi írreálisnak tartott álmot is sikerült megvalósítania. Tehát vigyáz, kész, tűz, rajt! :)